Tornyiszentmiklóson is megkezdődött a „magyar népi demokrácia” építése. 1945. május 4-én megalakult a helyi rendőrség, a Tornyiszent-miklós Rendőrbiztosság: őrsparancsnok a kerkaszentkirályi Boa István. A helyi lakosok közül Paál Ferenc és Kulcsár Sándor léptek be a testületbe.[1] 1946-ban Teperics Ferenc r.őrm, 1949-ben Kozma László r.tőrm. az őrs-parancsnok.
Földosztáskor 225 gazda részesült az egykori Esterházy hitbizomány birtokából. Birtoklevelet 35 gazda kapott.[2] (A juttatási névsor szerint az I. kerületből 136 gazda, a II. kerületből 89 gazda kapott szántót, rétet, házhelyet)
A birtoklevél: „Amely az Ideiglenes Nemzeti kormánynak a nagy-birtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhözjuttatásáról szóló 600/1945. M.E. számú Debrecenben 1945.március 15.-én kelt rendelete alapján állíttatott ki”.
[1] (Ez utóbbi alezredesként ment nyugdíjba 1985-ben.)
[2] ZML.XVII.47. Földigénylő Bizottság Tornyiszentmiklós 1945-47.
Ma is van belőle néhány a tornyiszentmiklósi helytörténeti gyűjteményben.
Lovászi környezetében folyó kutatás során Lendvaujfalu határában 1940-ben megtalálták az „Ujfalu” nevű kis mezőt, amely a kezdetekben egy kútból, kis mélységből nagy homoktartalmú olajat adott. A kút termelését a Lovászi üzem végezte.
A jelentős homoktartalom miatt az üzemszerű termelés nem indult meg. 1941 és 1948 között kb. 180 tonna olajat emeltek itt a felszínre. A mező érdekessége, hogy a budafai szerkezet nyugati folytatásaként helyezkedik el.
A 700-800 méter mélyen lévő Ujfalu-felső szintből már 1941-1944 között termeltek olajat. Az alsó szint az 1400-1500 méter között elhelyezkedő horizont rendszeres termelése 1950-ben kezdődött el, amikor egy mélyebb rétegben igen magas dermedéspontú olajat találtak. A mező a legtöbb kőolajat 1952-ben adta, (20 ezer tonna/év) majd fokozatosan csökkent a termelés. A maximális termelési ütemet 1954-ben érték el. A 80-as évek hozama napi 1-2 tonnára csökkent.[3] A termelés műszaki gondjai közé tartozott a mező olajának magas dermedéspontja és rend-kívüli paraffin tartalma.
A természetes rétegenergia felhasználódása és a fokozatosan bekövetkezett vizesedés miatt azonban a termelés rohamosan csökkent. Az 1954-ben megkezdett vízbesajtolás a termeléscsökkenés ütemét csak mérsékelni tudta.
[3] Az Ujfalui mező üzemvezetője 1950-54 között Munkácsy Zoltán, aki korábban
a lovászi üzem fúrási vezetője volt.
A Jugoszláviával való viszony megromlása miatt 1950-ben megindult az „osztályidegen” családok kitelepítése az Alföldre: Ebesre, Elepre, (Tiszafüred-) Kócspusztára. (13 családot – összesen 49 személyt)
A módszer szinte valamennyi esetben azonos volt. Hajnalban érkeztek az államvédelmi hatóság (ÁVO) emberei. Közölték a „határozatot” majd a család kapott egy órányi időt, hogy a legszükségesebb holmijukat magukhoz vegyék. A várakozó teherautóra, lovas szekérre felszállva mindenüket hátra kellett hagyniuk. A csömödéri vasútállomásra vitték őket, majd innét több napon át vonattal az alföldi táborhelyre.
Vagyonukat, ingó és ingatlan dolgaikat - már a távollétükben -állami tulajdonba vették, állatállományuk a termelőszövetkezethez került. A családok kitelepítése részint erőltetett okkal, zömében koholt vádak alapján történt. Az indokok között olyanokat találunk mint: volt nyilas, volt csendőr, embercsempész, Titóista, jugoszláv kapcsolatos, kulák.
A kitelepítések célja a határ mellől a politikailag megbízhatatlan személyek eltávolítása, a lakosság megfélemlítése volt.
1949 elején a kocsmárosok, boltosok majd a többiek kerültek sorra:
1950. június 23-án, 1951. augusztus 29-én, november 13-án, 1952. június 17-én történtek a gyalázatos cselekmények.
Kitaszítva, idegenek között, bizonytalanságban teltek az éveik.
AJÁNLOM AZ OLDALT
